Második fejezet: Második rész - Első nap túlélése

Hello mindenki!:) Máris jelentkeznék az új résszel^^ Nem fűznék hozzá hosszabb leírást, csak annyit, hogy köszönöm, hogy máris -tegnap óta- 2 feliratkozóm van^^ Jó olvasást, remélem tetszeni fog.

xoxo, Clove K.

                                        




 --- 

Az ég már besötétedik, amikor találok egy kis tócsa szerűséget, de mivel nincs kulacsom, így keresek egy levelet, és a belemert vizet gyorsan megiszom. Fázom, mivel a kabát, amit Portia adott nem használ. Jéghideg a testem, így nem a meleget tartja bent a kabát, hanem a hideget, amitől csak még rosszabb lesz a dolog. Titokban reménykedem, hogy Haymitch épp most ügyeskedi ki, hogy kaphassunk kaját, mert a gyomrom is üresen morog,így kezdem megbánni, hogy nem hallgattam Portiára a légpárnáson. Egyre sötétebb lesz, így muszáj, lenne alvóhely után néznem, de mivel sem fára mászni nem tudok, sem a tőrrel bánni, így úgy döntök, búvóhelyem egy barlang lesz. Körülnézek, és- abból, amit még látok- azt veszem észre, hogy a közelben van is egy alagút/barlang szerűség. Elindulok, és reménykedem, hogy idő közben találok is valami enni valót. Vadászni nem tudok, így az állatoknál nem sok esélyem van. Viszont a pékségben muffinokat is készítettem, szedreset, és epreset is, így felismerném a többi bogyót is, de sajnos csak azt, amelyikkel dolgoztam már.. így nem lesz túl könnyű dolgom, ráadásul a bogyók nem is olyan táplálóak, mint a hús.. .De legalább valami élelmem lenne. Mivel már nem látok semmit, kénytelen vagyok éhgyomorral nyugovóra térni. A barlang előtt előveszem - a még szerencsére egyszer sem használatos- tőrömet, és oldalazva lépkedek befelé, majd mikor látom, hogy nincs itt senki, lefekszem a földre. Előveszem a hálózsákom, és belebújok. A zsákban lévő langyos levegő átjárja a hideg testemet, és már nem vacogok tovább. Nyugtalanul mozgolódom, és Katnissre gondolok. Vajon túl élte..? Hol lehet most, ha igen? Abba bele sem tudok gondolni, hogy meghalt, mert amint csak egy kósza gondolata is bevillan, kiráz a hideg, és az agyam zsibbadni kezd. Gondolkozásomat Panem himnusza szakítja meg. "Itt a lehetőség megtudni, él-e még.." gondolom magamban. Gombóccal a torkomban nyelek egyet, és kijjebb ügyeskedem magam a hálózsákkal, hogy lássam a képeket az égen. Egy lány, a harmadik körzetből, majd egy fiú a negyedikből, aztán még egy fiú az ötödikből, a hatodikban és a hetedikben is mindketten meghaltak. Ahogy egyre közelebb kerülünk a 10. körzethez érzem, hogy el fogok ájulni. Nem tudnám, mit tehetnék magammal, ha Katniss meghalna. Nem lenne értelme az életemnek. Aztán a 10. körzetes lány után visszasötétedik a kép, nekem pedig legalább húsz tonna zsák esik le a vállamról. Erről a kijelentésről apám jut eszembe, mert ő mondogatta mindig, csak ő szó szerint. Sokáig forgolódtam az éjjel, egész végig azon gondolkoztam milyen tervet is eszelhetnék ki. Nem ölni szerettem volna, vagy ilyesmi, de azt sem akartam, hogy az emberek azt higgyék, már nem is vagyok játékban, esetleg feladtam. Ijedten, és zihálva ébredek. Katnissel álmodtam, amitől kissé megijedek, mert az érzés, hogy ilyen sokat gondolok rá, hogy még vele is álmodjam számomra új. Megfogom a táskámat, és nyújtózkodva indulok bogyók után. Mielőtt még kiérnék, eszembe jut, hogy nem egy túrára indulok. Itt vagyok az Arénában, ahol bárki, bármelyik pillanatban megölhet, akár puszta kézzel, akár fegyverrel. Előkapom a tőrömet, és bátortalanul lépkedek ki a barlang ajtaján. Körül nézek, hogy ha bármilyen támadás ér fel tudjak rá készülni, aztán mikor látom, hogy jelenleg senki nincs a közelben  a szívverésem - ami eddig úgy dobogott a mellkasomban, mintha ki akarna törni a helyéről- kicsit, lelassul. A fák sokkal nagyobbnak tűnnek, mint tegnap, ami vagy azért van, mert tegnap óta sokkal nagyobbak lettek, vagy azért, mert tegnap nem néztem még alaposabban körül. Gombák mellett haladok el, és bár legszívesebben megfognám, és leszakítanám őket, aztán megenném, nem teszem, mert biológia órán azt is megtanították, melyik gombafajta hogy néz ki, és ebből tudom, hogy ez a fajtamérgező. Már lassan 1 órája sétálok, mikor észreveszek egy szederhez hasonló gyümölcsöt, és közelebb megyek, hogy megvizsgálhassam. Különös, még sosem láttam ilyen félét.. a szeder kék, ez pedig sötét, már szinte fekete. Megszagolom, hátha az illatáról felismerem, de semmi ötletem. Már a számhoz emelném, amikor valami hangot hallok.

- Én azt nem tenném! - Megrezzenek, és kiejtem a bogyót a kezemből. Hadonászva a tőrömmel kerülöm meg magamat, de már csak egy fekete hajú lányt pillantok meg a fákon ugrálva. Futni kezdek, vissza a barlangba, aztán mikor már félúton járok újabb neszeket hallok. A terület tele van falevelekkel, így hamar meg lehet hallani, ha valaki közeledik. De ez nem valaki.. ezek.. valakik. Már a bokor irányából hallom a hangokat, és a szívem újra heves dobogásba kezd, mert már nem hallok egyetlen hangot, sem ami azt jelenti, hogy valamiért megálltak... Megálltak. Úristen... Észrevettek... Végem!