Reggel van, a nap mégis kiégeti a szememet. Valaki mintha kopogott volna, de nem törődöm vele, és próbálom vissza csukni a szemem.. De anyám beront a szobámba.
- Mit képzelsz fiacskám? Én meg apád agyon dolgozzuk magunkat Te meg egész nap lógatnád a lábad?! Hát nem szégyenlet magad?- Szokásos „kedvességét”, már szinte megszoktam. Minden nap így telik. Reggel 5 órakor beront, és leüvölti a fejemet. De már nem törődöm vele.. Megyek felöltözöm, felkötöm a kötényem és berakom a kemencébe a kenyeret. Nem sok vevőnk van, az embereknek nincs pénzük semmire.. Néha betéved egy jött-ment,de csak nagyon ritkán vásárolnak. Már ki is tenném a „Zárva” táblát amikor anyám szól, hogy vigyem ki inkább a szemetet. Az idő, borús reggelhez képest, és az eső is esik. Már épp vissza is indulnék, amikor meglátok valakit. Egy lányt. Egy könnyes szemű lányt.. A fa alatt ül, eddig nem vett észre, és Én sem láttam Őt, de nem nagyon zavarjuk egymást, Én bemegyek kivenni az utolsó adag kenyeret, amit ma sütöttem, és akkor eszembe jut a lány. Mi van ha családja van? Mi van ha éhezik? Sok ilyen hasonló kérdés futott át az agyamon, és nem gondolkodva vissza toltam a kenyereket a sütőbe.
- Mit csinálsz Peeta? Nincsenek még kész?- Kérdezi anyám, de válaszolni nem tudok. Igazából magam sem tudom mit, és miért csinálok. Harcot vívok magammal, hogy tegyem, vagy ne tegyem, mert tudom, hogy nagy szidást fogok kapni érte, ha megteszem. De ha nem..?! Akkor az a szerencsétlen lány éhezve marad, és ki tudja, talán meg is hal. De azt nem hagyhatom.. Bele nézek a sütőbe, hátha már kész van.
-A francba!- Kiáltom el magam,mintha teljesen véletlen lenne, és már közelről hallom anyám lépteit, szinte rohan, hogy megtudja mit rontottam el megint.
- Mit csináltál te ostoba?! El ment minden sütni valód? Tudod Te mit tettél? Takarodj a szemem elől..! Menny! Tedd hasznossá magad, és a megégettet add a disznóknak!- Befejezte mondani valóját, de tudtam, hogy még nem végzett. És jól gondoltam.. A következő pillanatban akkora pofont adott, hogy azt hittem össze esek.. Kirohantam az udvarra, és megint gondolkodás nélkül oda dobtam a lánynak a kenyereket, vetettem rá egy pillantást, és már el is tűntem.
Apám sem örült túlzottan a hírnek, de Ő még mindig kedvesebb volt hozzám, mint anya valaha. Ő soha nem ütött meg.
- És legalább odaadtad a disznóknak?- Nem válaszoltam,csak néztem lefelé.
- Válaszolj már!- Erre már felkaptam a fejem, mert akkorát üvöltött, hogy szinte beszakadt a dobhártyám.
- Igen - Sötétkék szeme most lángban égett,olyanban amilyenben még sosem láttam. Talán a.. csalódáshoz tudnám hasonlítani, mert valahonnan ismerős ez a szem.. Csak tudnám kié. Pár perc gondolkodás után beugrik.. A lánynak, a lánynak akit ma láttam! Neki is pont ugyanilyen szeme volt, csalódás volt benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése