Sziasztok:) Ahogy ígértem meghoztam a 6. fejezetet. Az írás idők most már rekordokat döntögetnek, ugyan is ezt 2 óráig írtam:D Remélem tetszeni fog. Olvassátok szeretettel:)
Reggel korán kelek, hogy felkereshessem
Haymitch-et. Felöltözök, összekócolom a hajamat, és miközben a tükröt bámulom,
azon gondolkozom, hogy mi is változhatott az óta mióta eljöttem otthonról.
Anyám vajon sír utánam? Vajon van olyan, aki vigasztalja? Vagy magába roskadva
tölti az egész napot, egy halom zsebkendő mellett? Az is lehet, hogy még csak
egyszer sem gondol rám. Bár otthon lehetnék... Lehet, hogy nem volt a legjobb,
de legalább a szobámban csak lehunytam a szemem, és tudtam, biztonságban
vagyok, itt viszont.. egyik sincs meg. Sem a nyugalom, sem a biztonság. Ugyanis
hamarosan már az Arénában fogok menekülni, és nagy valószínűséggel embereket is
ölök majd. Félrerakom minden gondolatom, és kimegyek az ebédlőbe, ahol még
sehol senki, így úgy döntök, a szobájában keresem meg. Bekopogok, és mivel
hallom morgását bemegyek, és meglepődve látom, hogy Haymitch nem alszik. Az
ágya szélén ül, és kidülledt szemekkel nézi, az ablakot.
- Jó reggelt. – mondom, majd leülök az előtte lévő székbe.
- Mit akarsz? – Hangja goromba, de kérdésére a válaszomat még valójában Én sem tudom. Hirtelen bevillan a kép, ahogy oda dobom Katnissnek a kenyereket, és az, ahogy védelmezően megmenti húgát, és végül, a nyitóceremóniás jelenet. Belekényszerítettek minket a helyzetbe, de a többi igazi volt Katnisstől, a hevessége is, és az is, ahogy a húgát megvédte, védelmező karjaival ölelte. A szívemet melegség tölti el, azt hiszem, szeretet. Valami olyasmi, amit igazából anyám, vagy bármelyik családtagom iránt kéne éreznem, még az is lehet, hogy ennél is több. A következő pillanatban akkora pofont adok magamnak, hogy még Haymitch is oda fordul. Elkezd nevetni, mire Én idegesen felállok, és beszólok neki.
- Elegem van! Elegem van. – Még nagyobb nevetésben tör ki, mire Én ráordítok. – Azt akarom, hogy külön készítsen fel minket! – Kiviharzok a szobájából, át a saját szobámba, bevágom magam mögött az ajtót, és nem gondolkozom, csak idegesen járkálok a szobában, és mivel még mindig korán van, kicsit rendbe rakom magam. Bemegyek a fürdőbe, beállok a tus alá, és a legerősebb fokozaton hideg vizet engedek magamra, amíg le nem nyugszom, és átgondolom a dolgokat. „ Nem szeretheted Őt. Ő az ellenséged. Bármennyire is fáj, ez van. Érted?! Ez van!” Belenézek a tükörbe, majd összerogyok, és csak fekszem a földön, mint egy rongybaba. Aztán felállok, és elkezdek utasításokat adni magamnak. „ Most szépen összeszeded magad, megmosod még egyszer az arcod, áthúzod a ruhád, és visszamész Haymitch-hez, aki felkészít az interjúkra.” Mindent ugyanúgy csinálok, ahogy magamnak mondtam, már ott állok Haymitch ajtója előtt, benyitok, de sehol senki.
- Haymitch? – Üvöltöm hangosan. – Itt van?
- Áh, szóval megjöttél. Csodás. – Mondja, miközben kijön a fürdőből. – Már vártalak. Akkor kezdhetjük? – Bólintok, aztán elkezd magyarázni.
- Nos, sokan felfigyeltek rátok a nyitóceremónián. Ez maradjon is így. Szükségetek van a támogatókra, és párat már sikerült szereznetek.. De ahhoz, hogy ez a duplájára nőjön, meg kell győznöd Őket, hogy van benned harciasság, de leginkább rokonszenves próbálj lenni, és vicces. – Bólintok, várom a többi instrukciót, de semmi. Kérdőn nézek rá, de Ő csak rázza a fejét. – Neked ennyi elég lesz. Okos fiú vagy, a többit ki tudod találni magadtól is. – Kajánul mosolyog, amit nem jó jelnek veszek, de aztán kizavar a szobájából, és a felkészítő csapat éppen ekkor érkezik, és akkor esik le, hogy mennyi az idő amikor Portia mutogat az órájára, hogy mennünk kell. Katniss-el a lift előtt találkozunk. Megint gyönyörű, és a ruhája most is káprázatos.. Kinyílik az ajtó, és mindenkit sorba állítanak, hogy könnyedén felmehessünk a színpadra. Beállok utolsónak, mert most is a lányok fogják kezdeni. Mindenkit végig várni borzalom lesz.
Haymitch odajön hozzánk, és ad egy utolsó tanácsot az interjúk előtt:
- Ne felejtsétek el, hogy egy boldog páros vagytok. Viselkedjetek ennek megfelelően. – Nem értem miért mondja ezt, mert végül is miért ne lennénk „boldogak”? Valahogy meg kell győzni a közönséget.. Ceasar Flickermann fog meginterjúvolni. Már nagyon régóta Ő vezeti a műsort, de a kinézete soha nem változik. Minden interjúra 3 perc van, dudaszóval jelzik, ha az idő lejárt. Az első körzetes lány kezdi. Kihívó ruhája, mindenképp magára vonja mindenki figyelmét. Szőke haja, zöld szeme mellett az arany tökéletesen néz ki. Mindenki játszik valami jellegzetes karakterre, amiről az emberek felismerhetik.. Még Én is. Van, aki gyilkoló gépnek adja be magát, és olyan is aki ravaszságát próbálja kimutatni. .. Katniss következik, úgyhogy már csak egyedül állok a pár órája még méteres sorban. Nem figyelek Katniss interjújára, magamat készítem fel, próbálok kitalálni magamnak kérdéseket, és azokra válaszolgatok, vigyorgok pár sort, aztán Én jövök. Katniss után nagy tapsvihar érkezik, úgyhogy mikor Én bemegyek, egy jó darabig nem tudunk mit mondani. Aztán Caesar elkezd viccelődni, és követem a példáját, jól elbeszélgetünk, a közönség is nevetgél, és néha még be is kiabálnak valamit. Kezdek belelendülni, és elmesélem, az egyik reggel történt esetet.
- Az egyik reggel nem tudtam irányítani a zuhanyzóban lévő gombokat, és véletlenül megnyomtam majdnem mindegyiket, köztük a rózsásat is. Mondja, Caesar, még mindig rózsaillatom van? – A tömeg felnevet, mi pedig szagolgatni kezdjük egymást, mire a tömeg még nagyobb nevetésben tör ki, aztán Caesar átveszi a komolyabb arcát.
- És mondd csak.. Van otthon barátnőd? – Meghökkenek a kérdéstől, aztán mikor rájövök, hogy az arcom kétségbeesett, próbálom meggyőzőre „formálni”, és lenézek a földre, aztán tekintetem vissza viszem Caesar-ra. Válaszul csak megrázom a fejem, de tovább faggat.
- Egy ilyen jó vágású srácnak? Biztos van egy különleges lány. Gyerünk, áruld el a nevét! – A hasam görcsbe rándul, a szívem kalapál, nem tudom, mit tegyek. Aztán eszembe jutnak Haymitch szavai. „Neked ennyi elég lesz. Okos fiú vagy, a többit ki tudod találni magadtól is.” Mély gondolkodásom után a síri csöndre eszmélek. Sóhajtok egyet, és nekivágok ennek az egész lavinának.
- Na jó, tényleg van egy lány.. Bele vagyok zúgva, mióta az eszemet tudom. De szerintem Ő a létezésemről sem tudott az aratás napjáig. – Kicsit túlzok, de a lényeg igaz.
- Mással jár?
- Nem tudom, sok srácnak bejön még. –Caesar bíztatni kezd.
- Megmondom, mit kell csinálnod. Megnyered a Viadalt, és szépen hazamész. Kizárt, hogy ezután kikosarazna, igazam van? – Kérdezi mosolyogva.
- A győzelem rajtam nem segítene.. – Egyre gyorsabban ver a szívem, mintha ki akarna esni, de Caesar tovább faggat.
- És mégis miért nem? – Meglepődött, és zavart is lett az előző szavaim után. Majdnem összeesek a széken, még magamnak is fáj az igazság. Úgy érzem a fejem tiszta vörös, szinte már lángban ég.
- Mert… mert… mert együtt jöttünk a Viadalra. – A közönség üvölteni kezd, az idő végét pedig a dudaszó jelzi. Caesar elköszön tőlem, majd vissza megyek a helyemre. „ Mit tettem..?” Gondolom magamban. Gombóc nő a torkomban, de valahogy sehogy nem sikerül lenyelnem, a szívem még nagyobbakat verdes, azt hiszem mindjárt elájulok, úgyhogy inkább vissza indulok az emeletre.
- Jó reggelt. – mondom, majd leülök az előtte lévő székbe.
- Mit akarsz? – Hangja goromba, de kérdésére a válaszomat még valójában Én sem tudom. Hirtelen bevillan a kép, ahogy oda dobom Katnissnek a kenyereket, és az, ahogy védelmezően megmenti húgát, és végül, a nyitóceremóniás jelenet. Belekényszerítettek minket a helyzetbe, de a többi igazi volt Katnisstől, a hevessége is, és az is, ahogy a húgát megvédte, védelmező karjaival ölelte. A szívemet melegség tölti el, azt hiszem, szeretet. Valami olyasmi, amit igazából anyám, vagy bármelyik családtagom iránt kéne éreznem, még az is lehet, hogy ennél is több. A következő pillanatban akkora pofont adok magamnak, hogy még Haymitch is oda fordul. Elkezd nevetni, mire Én idegesen felállok, és beszólok neki.
- Elegem van! Elegem van. – Még nagyobb nevetésben tör ki, mire Én ráordítok. – Azt akarom, hogy külön készítsen fel minket! – Kiviharzok a szobájából, át a saját szobámba, bevágom magam mögött az ajtót, és nem gondolkozom, csak idegesen járkálok a szobában, és mivel még mindig korán van, kicsit rendbe rakom magam. Bemegyek a fürdőbe, beállok a tus alá, és a legerősebb fokozaton hideg vizet engedek magamra, amíg le nem nyugszom, és átgondolom a dolgokat. „ Nem szeretheted Őt. Ő az ellenséged. Bármennyire is fáj, ez van. Érted?! Ez van!” Belenézek a tükörbe, majd összerogyok, és csak fekszem a földön, mint egy rongybaba. Aztán felállok, és elkezdek utasításokat adni magamnak. „ Most szépen összeszeded magad, megmosod még egyszer az arcod, áthúzod a ruhád, és visszamész Haymitch-hez, aki felkészít az interjúkra.” Mindent ugyanúgy csinálok, ahogy magamnak mondtam, már ott állok Haymitch ajtója előtt, benyitok, de sehol senki.
- Haymitch? – Üvöltöm hangosan. – Itt van?
- Áh, szóval megjöttél. Csodás. – Mondja, miközben kijön a fürdőből. – Már vártalak. Akkor kezdhetjük? – Bólintok, aztán elkezd magyarázni.
- Nos, sokan felfigyeltek rátok a nyitóceremónián. Ez maradjon is így. Szükségetek van a támogatókra, és párat már sikerült szereznetek.. De ahhoz, hogy ez a duplájára nőjön, meg kell győznöd Őket, hogy van benned harciasság, de leginkább rokonszenves próbálj lenni, és vicces. – Bólintok, várom a többi instrukciót, de semmi. Kérdőn nézek rá, de Ő csak rázza a fejét. – Neked ennyi elég lesz. Okos fiú vagy, a többit ki tudod találni magadtól is. – Kajánul mosolyog, amit nem jó jelnek veszek, de aztán kizavar a szobájából, és a felkészítő csapat éppen ekkor érkezik, és akkor esik le, hogy mennyi az idő amikor Portia mutogat az órájára, hogy mennünk kell. Katniss-el a lift előtt találkozunk. Megint gyönyörű, és a ruhája most is káprázatos.. Kinyílik az ajtó, és mindenkit sorba állítanak, hogy könnyedén felmehessünk a színpadra. Beállok utolsónak, mert most is a lányok fogják kezdeni. Mindenkit végig várni borzalom lesz.
Haymitch odajön hozzánk, és ad egy utolsó tanácsot az interjúk előtt:
- Ne felejtsétek el, hogy egy boldog páros vagytok. Viselkedjetek ennek megfelelően. – Nem értem miért mondja ezt, mert végül is miért ne lennénk „boldogak”? Valahogy meg kell győzni a közönséget.. Ceasar Flickermann fog meginterjúvolni. Már nagyon régóta Ő vezeti a műsort, de a kinézete soha nem változik. Minden interjúra 3 perc van, dudaszóval jelzik, ha az idő lejárt. Az első körzetes lány kezdi. Kihívó ruhája, mindenképp magára vonja mindenki figyelmét. Szőke haja, zöld szeme mellett az arany tökéletesen néz ki. Mindenki játszik valami jellegzetes karakterre, amiről az emberek felismerhetik.. Még Én is. Van, aki gyilkoló gépnek adja be magát, és olyan is aki ravaszságát próbálja kimutatni. .. Katniss következik, úgyhogy már csak egyedül állok a pár órája még méteres sorban. Nem figyelek Katniss interjújára, magamat készítem fel, próbálok kitalálni magamnak kérdéseket, és azokra válaszolgatok, vigyorgok pár sort, aztán Én jövök. Katniss után nagy tapsvihar érkezik, úgyhogy mikor Én bemegyek, egy jó darabig nem tudunk mit mondani. Aztán Caesar elkezd viccelődni, és követem a példáját, jól elbeszélgetünk, a közönség is nevetgél, és néha még be is kiabálnak valamit. Kezdek belelendülni, és elmesélem, az egyik reggel történt esetet.
- Az egyik reggel nem tudtam irányítani a zuhanyzóban lévő gombokat, és véletlenül megnyomtam majdnem mindegyiket, köztük a rózsásat is. Mondja, Caesar, még mindig rózsaillatom van? – A tömeg felnevet, mi pedig szagolgatni kezdjük egymást, mire a tömeg még nagyobb nevetésben tör ki, aztán Caesar átveszi a komolyabb arcát.
- És mondd csak.. Van otthon barátnőd? – Meghökkenek a kérdéstől, aztán mikor rájövök, hogy az arcom kétségbeesett, próbálom meggyőzőre „formálni”, és lenézek a földre, aztán tekintetem vissza viszem Caesar-ra. Válaszul csak megrázom a fejem, de tovább faggat.
- Egy ilyen jó vágású srácnak? Biztos van egy különleges lány. Gyerünk, áruld el a nevét! – A hasam görcsbe rándul, a szívem kalapál, nem tudom, mit tegyek. Aztán eszembe jutnak Haymitch szavai. „Neked ennyi elég lesz. Okos fiú vagy, a többit ki tudod találni magadtól is.” Mély gondolkodásom után a síri csöndre eszmélek. Sóhajtok egyet, és nekivágok ennek az egész lavinának.
- Na jó, tényleg van egy lány.. Bele vagyok zúgva, mióta az eszemet tudom. De szerintem Ő a létezésemről sem tudott az aratás napjáig. – Kicsit túlzok, de a lényeg igaz.
- Mással jár?
- Nem tudom, sok srácnak bejön még. –Caesar bíztatni kezd.
- Megmondom, mit kell csinálnod. Megnyered a Viadalt, és szépen hazamész. Kizárt, hogy ezután kikosarazna, igazam van? – Kérdezi mosolyogva.
- A győzelem rajtam nem segítene.. – Egyre gyorsabban ver a szívem, mintha ki akarna esni, de Caesar tovább faggat.
- És mégis miért nem? – Meglepődött, és zavart is lett az előző szavaim után. Majdnem összeesek a széken, még magamnak is fáj az igazság. Úgy érzem a fejem tiszta vörös, szinte már lángban ég.
- Mert… mert… mert együtt jöttünk a Viadalra. – A közönség üvölteni kezd, az idő végét pedig a dudaszó jelzi. Caesar elköszön tőlem, majd vissza megyek a helyemre. „ Mit tettem..?” Gondolom magamban. Gombóc nő a torkomban, de valahogy sehogy nem sikerül lenyelnem, a szívem még nagyobbakat verdes, azt hiszem mindjárt elájulok, úgyhogy inkább vissza indulok az emeletre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése